Sokan kérdezik tőlem, hogy a kineziológián belül melyik módszerrel dolgozom a legtöbbet.
Több ágat is tanultam és használok a munkám során, mégis az évek alatt egyre inkább azt vettem észre, hogy szinte mindig ugyanahhoz a módszerhez térek vissza.
Ez a One Brain kineziológia.
Ma már nyugodtan mondhatom, hogy a munkám körülbelül 99 százalékában ezzel dolgozom, mert a tapasztalataim szerint ez az egyik leghatékonyabb módszer az érzelmi stresszek feltárására és oldására.
De mit is jelent ez pontosan?
A One Brain módszer alapja az a szemlélet, hogy a test, a lélek és az elme nem külön működik, hanem szorosan összekapcsolódva. A múltbeli élményeink, különösen azok, amelyek erős érzelmi töltéssel jártak, nyomot hagynak bennünk.
Ezek az élmények nemcsak emlékekként maradnak meg.
Sokszor érzelmi mintázatként raktározódnak el a testünkben és az idegrendszerünkben is.
Ezt a jelenséget nevezzük érzelmi „vakfoltnak”.
Ez azt jelenti, hogy amikor egy jelenlegi helyzet hasonlít egy korábbi, erős érzelmi élményre, akkor a reakciónk nem feltétlenül a jelenből indul.
Hanem abból a régi mintából, amely valamikor korábban rögzült bennünk.
Ilyenkor tapasztalhatjuk azt, hogy:
nem hozunk meg fontos döntéseket,
halogatunk olyan dolgokat, amelyek már régóta feszültséget okoznak,
vagy egyszerűen azt érezzük, mintha tehetetlenül sodródnánk a helyzetekkel.
És ilyenkor sokan azt gondolják, hogy nincs bennük elég erő a változáshoz.
Pedig valójában nem erről van szó.
Nem az erő hiányzik, hanem egy régi minta működik automatikusan a háttérben.
A One Brain kineziológiai oldások során pontosan ezeket a mintákat keressük meg.
Az izomteszt segítségével feltárjuk, hogy milyen érzelmi stressz kapcsolódik az adott helyzethez, és azt is, hogy ez a minta mikor rögzült az életünkben.
Sokszor egészen korai élményekhez jutunk vissza.
Amikor megtaláljuk ezt a pontot, különböző stresszoldó technikákkal dolgozunk azon, hogy oldódjon az a belső feszültség, amely addig automatikusan irányította a reakcióinkat.
És ilyenkor történik valami, ami sokak számára meglepő.
Ugyanaz a helyzet marad, de a reakció megváltozik.
Megjelenik egyfajta belső nyugalom.
Több választási lehetőség.
És gyakran az az érzés, hogy már nem ugyanúgy reagálunk, mint korábban.
Ezért szeretem ennyire a One Brain módszert.
Mert segít abban, hogy a múlt érzelmi terhei ne irányítsák és ne korlátozzák a jelen döntéseinket.
És amikor ez a belső változás megtörténik, akkor sokszor az életünk külső része is elkezd átalakulni.
Szeretettel kísérlek az utadon.
Check out our shop to see what's available