Tudod, mi az egyik leggyakoribb oka a kimerültségnek és a frusztrációnak?
Az, hogy nem tudunk nemet mondani.
Nemet mondani egy kérésre, egy feladatra, egy programra, vagy akár egy olyan helyzetre, ami valójában már régóta túl sok számunkra.
És ami ebben igazán érdekes, hogy ez legtöbbször nem önzésből történik, hanem éppen ellenkezőleg, általában kedves, empatikus, segítőkész emberek kerülnek bele újra és újra ebbe a helyzetbe, akik nem akarnak megbántani másokat, nem szeretnének csalódást okozni, és inkább saját magukat helyezik háttérbe.
Segítőként azt látom, hogy sok ember úgy próbál megfelelni másoknak, hogy közben a saját idejéből és energiájából von el, elvállal még egy feladatot, bevállal még egy programot, segít még valakinek, és közben gyakran pont azoktól a dolgoktól veszi el az időt, amelyek számára igazán fontosak, a pihenéstől, a családtól, a saját feltöltődésétől.
Ennek az eredménye pedig sokszor az, hogy túlterheltté válunk, frusztráltak leszünk, és egy idő után a testünk is jelezni kezd, hogy ez így már túl sok, nem véletlen, hogy sokan csak akkor mondanak végül nemet valamire, amikor már teljesen kimerülnek vagy akár meg is betegednek.
Ha a nemet mondás szempontjából nézzük, akkor nagyjából háromféle működés jelenik meg, vannak, akik könnyen mondanak nemet és erősen tartják a határaikat, de néha túl gyorsan vagy túl keményen utasítanak el helyzeteket, vannak, akik rugalmasan tudnak igent és nemet is mondani, és ez az az egyensúly, ami felé a legtöbben szeretnénk eljutni, és nagyon sokan tartoznak abba a csoportba, akiknek már a nemet mondás gondolatára is összeszorul a gyomruk, megfeszül a testük, és inkább igent mondanak akkor is, ha nincs idejük, nincs kedvük, vagy már túlterheltek.
Nagyon sokszor egészen gyerekkorig vissza lehet vezetni ezt a működést, amikor azt tanultuk meg, hogy jobb csendben maradni, jobb alkalmazkodni, jobb nem szólni, és bár ezek mögött sokszor jó szándék állt, bennünk gyakran az az üzenet rögzült, hogy a szeretet feltétele az alkalmazkodás.
Így felnőttként sokszor automatikusan igent mondunk, még akkor is, ha belül már egészen mást érzünk.
Ilyenkor sokan egy furcsa kettősséget élnek meg, ha igent mondanak, haragszanak magukra, mert megint túl sokat vállaltak, ha nemet mondanak, bűntudatuk van, mert úgy érzik, cserbenhagytak valakit, mintha egyik választás sem lenne igazán jó, pedig valójában csak nem vagyunk még gyakorlottak a határhúzásban.
Az első lépés mindig az, hogy észrevesszük, mi történik bennünk, mit érzünk valójában ebben a helyzetben, van-e rá időnk, van-e hozzá kedvünk, vagy csak megszokásból mondanánk igent.
Néha azonban az érzések annyira erősek, hogy nehéz tisztán gondolkodni, ilyenkor segíthet egy egyszerű kineziológiai gyakorlat is.
Tedd az egyik tenyered a homlokodra, a másikat a tarkódra, és lélegezz lassan, egyenletesen néhány percig, ez a testhelyzet segít az idegrendszernek megnyugodni, és visszahozni azt az állapotot, ahol már nem a feszültség vezeti a döntéseidet.
A nemet nem kell durván vagy bántóan kimondani, lehet egyszerűen és tisztelettel is, például úgy, hogy „köszönöm, hogy gondoltál rám, de ez most nem fér bele az időmbe”, vagy „most nem tudom elvállalni, de egy másik időpontban szívesen megnézzük”.
És az is teljesen rendben van, ha időt kérsz, ha valaki sürget, nyugodtan mondhatod azt is, hogy „ha most kell döntenem, inkább nemet mondok, de ha kapok egy kis időt, szívesen átgondolom”.
Egy új működés nem egyik napról a másikra alakul ki, lehet, hogy elsőre furcsa lesz, lehet, hogy kényelmetlen, de minden egyes alkalommal egy kicsit könnyebb lesz.
A kineziológiai oldások során sokszor azt látjuk, hogy a nemet mondással kapcsolatos nehézségek mögött régi érzelmi minták és stresszek húzódnak meg, és amikor ezek az érzelmi terhek oldódnak, akkor sokkal könnyebb lesz nyugodtan, bűntudat nélkül határokat húzni, így könnyebben mondhatunk nemet arra, ami nem szolgál, és igent arra, ami valóban fontos számunkra.
Ha megszületett benned az első lépés,
szeretettel kísérlek az utadon.